Kanazawa

Szombat este felszálltunk az éjszakai buszra és meg sem álltunk Kanazawáig. Kanazawa egy helyes, közepes méretű város Tokiótól nyugatra és kicsit északra, a sziget másik felén. Ennek örömére az időjárás is más arrafelé, rendes hótakaró volt elég sokfelé.

Első napunkat a Kenrokuen-koenben kezdtük. A mindenről listát vezető japánok szerint az ország legszebb 3 parkja közül ez az egyik holtversenyben, ha nem a legszebb. Ez bizonyára főleg tavasszal és nyáron van így, de hófödte mivoltában is igen mutatós volt. Már itt kiderült, hogy Japánnak ebben a felében nagyon szeretnek egyedi hóembereket építeni. A másik téli érdekesség a fák kikötözése: minden fa és bokor minden ágát egy magas póznához rögzítik kötelekkel, hogy a nagy hótehertől nehogy letörjenek.

Következő programnak a 21dik századi művészetek kortárs múzeuma kínálkozott többé kevésbé szemben a parkkal. A kacifántos név egy igencsak kortárs és japán múzeumot fed, az épületet a SANAA tervezte pár évvel ezelőtt. épületen belül és kívül egyaránt vannak kiállítási tárgyak.

Némi belvárosi tekergés és bőséges táplálkozás után visszatértünk a szállásunkra, ahol reggel a csomagjainkat hagytuk. Amin reggel csak röhögtünk, az estére valóság lett: a machiyában (hagyományos japán városi ház) bent hidegebb van, mint kint az utcán. A papír tolóajtók és ablakok nem túl sok meleget segítenek bent tartani, a talajtól 20 centire elemelt deszkapadló szintén nem nagy segítség, egyetlen megoldás a hősugárzó és a fűthető elektromos takaró.

Másnap némi sietős kocogás és szerencsének hála elértük a buszt, ami elvitt minket Shirakawa-go-ba. A hófödte hegyek közötti völgyben hagyományos, zsúptetős faházak sorakoznak és 1995 óta a világörökség részét is képezik. Nem hiába. A házak japán neve gassho, ami imádkozás jelent. Mindez arra utal, hogy a meredek tetőforma miatt úgy néznek ki, mint az imára kulcsolt kezek. Bizonyára nagyon szép a falu nyáron is, ami kilátszanak a zöld rizsföldek, de a téli hósipka nagyon jól áll ezeknek a házaknak. A hó, a tűz és a különböző kártevők mind veszélyt jelentenek, ezért a falu házaira önkéntes közösség vigyáz, akik például az időnként elvégzik a tetőcserét, nyáron őrjáratoznak a tűzveszély miatt, vagy épp letakarítják a felhalmozódott havat a háztetőkről. A házakról még annyit, hogy általában észak-déli irányban állnak, ami több okból fontos: így a meredek tető keletre és nyugatra néz, a lehető legtöbb napot kapja a keskeny völgyben. A szél északról és keletről fúj, így nem a nagy tetőfelület kell hogy dacoljon vele. A legutolsó és igen praktikus ok pedig a házak berendezéséből adódik: Minden házban van házi oltár, ami menekítési okokból a ház egyik végfala mentén kap helyet. A mellékhelyiséget illik ez esetben a ház másik végén kialakítani. Ezek után úgy kell a házakat kiosztani, hogy egyik ház oltára se nézzen egy másik mellékhelyiségére. Ezért aztán kelet-nyugati tengelyre tükrözve sorakoznak a házak, hol oltár néz oltárt, hol mellékhelyiség mellékhelyiséget.

Harmadik és egyben utolsó napunkat a Higashi Chaya negyedben kezdtük, ami hagyományosan a gésák és teaházak birodalma. A gésák reggelente valószínűleg még alszanak, ezért nem láttunk egyet se. Láttunk viszont rengeteg édességboltot, a környék specialitása pedig az aranyfüst lemez, ezért mindenféle aranyozott csecsebecsére szakosodott boltba is sikerült belebotlani. A legek legje pedig a két világ keveredése: az aranyozott tetejű csokis illetve zöldtea ízű sütemény. Természetesen speciális Barentai dei (na ez mi lehet?:)) díszcsomagolásban is. Ennél is jobban már csak akkor éreztük magunkat, amikor aranydarabkákkal teleszórt teával is megkínáltak. Mert az jót tesz  az egészségnek.

Gésák után jöttek a szamurájok, illetve ahol valaha laktak, a Nagamachi kerület. További édességboltok felfedezése után, és mivel kezdtünk éhesek lenni (aranyozott süti ide vagy oda) elbuszoztunk (helyes pici turistabusz közlekedik körjáratban) a piachoz. Alapvetően árulnak minden félét, de a fő turistalátványosságot a mindenféle furcsa, sose látott tengeri jószágok jelentik. Akiket utána a tányéron is viszont lehet látni a piac éttermeiben. Mi egy barátságos szusizót választottunk, ahol a felhalmozott tányérok szerint fizet a kedves vendég.

Délután-este még annyira futotta időnkből, és annyira voltak csak lefagyva a lábujjaink, hogy megnézzük a kanazawai várat. Természetesen be volt már zárva, úgyhogy csak kívülről megcsodáltuk esti fényes megvilágításban.

Mivel egész sokat fényképeztem, a blogger kezelőfelületét viszont utálom, további fényképeket, időnként magyarázatokat is az oldalsó gyűjteményre kattintva találtok. A dolog rendezés alatt, a képek nincsennek sorrendben még.