Folyópartok

Tokióban lakva könnyű elfelejteni, hogy a városnak vannak folyói, sőt mitöbb egy öböl partján fekszik, és az óceán sincs túl messze. Valahogy annyira nagy és sűrű, és olyan sok a fej felett elhúzó autópálya, hogy az időnként előbukkanó picurka kanálisok egészen eltörpülnek, és semmiféle folyópart hangulatot nem idéznek. A 'rendes' nagy folyók partján pedig messze van és nem mindig ideális sétahely.

Elsőre ennek kicsit ellentmond a tény, hogy Tokió jogelődjét, Edót sokszor nevezik a 'vizek városának' és előszeretettel hasonlítják Velencéhez. Nagyjából 100 évvel ezelőttig ugyanis az 'alsóvárost' vagyis shitamachit keresztül kasul behálózták a kanálisok és folyókák, amik a kereskedelem és közlekedés fő útvonalait jelentették. Az öbölhöz közeli lapályon lévő területen eredetileg is sok volt a folyó, de az évszázadok során újabb és újabb kanálisokat ástak, és terelték új mederbe a meglévő vízfolyásokat. A vízpartok mentén pedig virágzott a kereskedelem, ide települtek a piacok és raktárházak és naná, hogy a szórakoztatóipar létesítményei is itt találtak helyet maguknak. A shogunátus szigora alól például a Sumidagawa lazábban regulázott partjai jelentettek kibúvót. Egyik kedvenc témábavágó olvasmányom mélabús nosztalgiával mereng az egykori vígalmi negyedek vízparti teaházairól, színházairól és bordélyairól...

A vízivárosi lét egészen addig tartott, amíg az ipari fejlődésnek hála a motorizáció került előtérbe és mindenek fölé. Ez szó szerint értendő, a nagy nemzeti gyorsforgalmi utak sokszor egy meglévő folyó fölött vezetnek, az útpálya lábakon áll a vízben. Sok csatornát egyszerűen csak lefedtek, és autóút lett az egykori vízi útvonalból.

Egy régi térkép Edóról és az ő vizeiről.

 Az egyik legtöbbet emlegetett furcsaság: a fényképen alul keresztben megy a Nihonbashi híd, ami az egyik legöregebb Japánban, és olyan mint otthon a Clark Ádám tér, innen számolják a távolságokat szerte az országban. Felette keresztben pedig egy, még az olimpia tiszteletére épített autópálya.

Egy póruljárt folyó.

Egy szerencsésebb, csak egy vasútvonalat kapott szomszádnak.

A festői Nomigawa, ami messziről jön, és otthonról egészen az egyetemig elvezet, ahol aztán eltűnik a föld alatt.

Kivételes eset, egy park a Sumidagawa partján.

A park tőszomszédjában legkedvencebb halpiacom. Amikor még hajóval vagy vonaton érkezett a tengeri áru, és az épület idomult a vonat fordulási sugarához, hogy könnyebben lehessen pakolni.

Ma már nem vonaton, de sokszor még csak nem is hajón jön a hal, hanem teherautóval a repülőtérről.

Tsukudaijima mesterséges szigete a megmaradt kanálissal és  környező felhőkarcolókkal.

A Tamagawa egészen más vidék, Tokió déli határfolyója mentén kilométereken keresztül baseball és focipályák illetve nagy füves pusztaságok váltják egymást.

Felhőkarcolók azért itt is vannak.