Mori museum

A Roppongi Hills Mori Tower 53. emeletén tanyázik a Mori Art Museum, és éppen remek kiállítás van 'Metabolism - the city of the future' címmel. A kiállítás olyan, amilyen, sok megalomán metabolista városterv Tange Kenzotól és társaitól, nade a lényeg: a múzeumshop karácsonyi hangulatban, a remek kilátás a városra (a pici pattanás a horizonton bizony Fujisan személyesen) és persze Kurokawa tornyából egy kapszula reprodukciója az elhívatott építészhallgatókkal.

Breaking

Tegnap, azaz november 24-én (amerikai felbújtásra) angol és japán felirattal, magyarul (gondolom máshogy nem is lehet) megnéztük Tarr Béla A torinói ló című filmjét. A film után pedig maga a rendező válaszolt a (szundikálásból épp felébredt) közönség kérdéseire (inkább maradt volna csöndben) a Yurakucho Asashi Hallban. Én sokkal rosszabbra számítottam: hosszú, lassú, unalmas művészfilmre. Hosszú is volt, meg nagyon lassú is, de valahogy nem unalmas és nagyon nagyon szép. Alant a művészúrról készült nem túl jó kép (szemüveg a homlok közepén) illetve a film kezdő képsora.

Végre

Ma szusizni voltunk a kolibeli japántanárunkkal és kedves feleségével, hogy ha már egyszer a japánóra elmarad, addig is valami felettébb japán dologgal töltsük az időt. Ez az a hely (a sok ezer másik közül)ahol a tányérkák körbe mennek futószalagon és a végén a tényérok száma és színe alapján fizetünk. Volt legalább 10 féle hal (mind nyers), mindenféle tengeri nyavaja, rántotta és natto' (erjesztett babszemek takonyban), természetesen mind egy kis maroknyi rizs tetején.

Campus

Mert eddig még nem nagyon volt róla szó. Először is a 'Centennial Hall', ami Ookayama vonatállomásról kilépve rögvest szembetűnik. Tervezője Shinohara mester, róla nemsokára lesz külön poszt, mert jelentőssége (mint kiderült) felbecsülhetetlen. A félhenger elől-hátul kilóg, mert a mester épp ilyen korszakát élte (ez volt az utolsó).


A főépület mellett, ha továbbmegyünk, először a földalatti könyvtárrészleg felülvilágítója, majd a hozzátartozó felszín feletti olvasó-épület is előkerül. Ez utóbbit állítólag sajttortának szokás becézni.




A régi főépület felé vezető árnyas fasor helyett meg sem állunk Midorigaookáig, a kampusz másik feléig. Ez nagyjából 10 perc séta, közben még a vonatsínek alatt is át kell menni, illetve végső megpróbáltatásnak mindig vár ez a szépséges lépcső. A romantikus futónövény borította épület pedig már az építészeké.

Ginza

Eredetileg európai negyednek épült, ennek nem sok nyoma van, hacsak az nem, hogy van neve az utcáknak (máshol a városban negyedek, meg tömbök vannak elnevezve). Mostanában pedig a luxusmárkák reklám-épületei sorakoznak mindenfelé.

Mitakesan

Ma kirándulni voltunk Mitakesanhoz. Mitake egy hegy Tokiótól nyugatra, csak japánul minden hegynek kijár a san megnevezés. Két óra vonatozás, buszozás és lanovkázás után fel is értünk érdemleges magasságba. Még egy kis felfelé caplatás után elértük a Musashimitake szentélyt, amiről kiderült, hogy valami köze van a kutyákhoz, mert mindenfelé kutyaszobrok voltak. Illetve a lelkes kisállattulajdonosok kedvenceikkel együtt érkeztek. A szentély után bevettük magunkat az erdőbe, és mentünk sokat lefelé, csak hogy utána felfelé is mehessünk egy keveset.

Yokohama Triennale

A triennálé felettébb fontos művészeti esemény (legalábbis azt mondják), a zárás előtti utolsó napon sikerült is megnézni. Sok-sok 'piece of art', filmecske, installáció és hasonsszőrű társaik.
Először is a szürke és ködös Yokohama toronnyal és furcsa köztéri szoborral.


A Yokohama Museum of Art bejáratánál már kicsit vidámabb (?) a kép és a társaság.


Valamiért sok volt az állatos témájú kiállítási darab.


A szék, ami időnként füstölt, ha ráült valaki. Ide időpontot lehetett kérni.


Kedvenceim, a bambusz végen himbálózó zajkeltő eszközök.


A végére pedig a söprögetős videó. (Mircea Cantor: Tracking Happiness)

Tojásrántotta műanyagból

Nem tudom, hogy ezt a szerencsétlen, kanjit olvasni képtelen külföldiek kedvéért találták e ki, de mindenesetre Tokió (és gyanítom Japán) szerte bevett dolog az étterem/iskolai menza kirakatába kitenni a választékot műanyagból. A tanácstalan gaijin csak kiválasztja a neki szimpatikus fogást, megjegyzi a számát, elkocog a papírpénzt is elfogadó automatáig, bedobja a pénzt, megnyomja a gombot, megkapja a visszajárót és a kis cetlit, és már mehet is a szakácshoz.

Fujimoto NA house

Az előző hétvége volt az első, hogy (építészhez méltóan?) tudatosan híres házakat néztem meg, és nem csak ténferegtem valamerre a városban. A tudatosság persze kimerül abban, hogy mentem (gurultam) Balázsék után, de ez is valami. Ők Fujimotónál gyakorlatoztak, ezért az építészúr két házát is megnéztük, először jöjjön az NA house a szokásosan lelkesen fotózó szakmabeliekkel.


Menő házhoz menő kocsi is jár, lehetőleg komplementerhez közeli színben.


A viráglocsolás bizonyára jó móka lehet.

A cipők alapján otthon voltak, de egy lelket se láttunk, hiába átlátszó elvileg az egész ház.


Lehet, hogy csak nekem nagyon hasonló, de nem megy ki a fejemből a Lego Paradise készlet. Tudom, itt van medence is.