Hát...

Még csak nem is olyan nagyok azok a hamburgerek...

bicikliparkoló

Tokióban a bicikli parkolás nem egyszerű. Általában minden bokor, lámpa, korlát, stb tövében áll egy bicikli (sokszor lelakatolatlanul), amire a közterület láthatatlan őrei 'ide ne parkolj' cédulákat tűznek eltérő rendszerességgel, amit aztán mindenki egy laza mozdulattal letép induláskor. A helyzetet azért igyekeznek kezelni, elég sokfelé vannak fizetős bicikliparkolók. Az egészen mezeiek szabadtériek, vagy a vonatsínek alá húzódnak, de vannak egészen profik is, mint amilyenbe Shinagawában botlottam nemrég. Ez annyia tuti, hogy még videó is van róla a neten.

ha a hülyeség fájna

Avagy a sietős japán reggeleket bemutató tv show. Azért a közönség se semmi.

 

Borvásár

Rövidke poszt, de ezt muszáj. Japánul a külföldi szavakat előszeretettel japánosítják, semmi fordítás, csak átírják le az erre külön fenntartott speciális karakterekkel, a katakanákkal. Ez történt a következő szóval is:

トカイ・アッス３プットニョッシュ
(tokai assu 3 puttonyosshu)

Gondolom mindenki kitalálta mit jelent, nekem elsőre nagyon meglepő volt.

Nagashi soumen (流しそうめん）

A korbban már emlegetett hómsztéj egy újabb kalandja következik. Ez az ennivaló gyanítom egész Japánban ismert, és leginkább a gyerekek szórakoztatására találták ki, nade azért 4 lelkes gaijin leányzót (és a minket adjusztáló 5-6 fős segédszemélyzetet) is lekötött egy darabig. A nagashi soumen valami olyasmit jelenthet, hogy lefolyó tészta, ugyanez a kanjija a wc lehúzó gombnak is.... A soument mindenki ismeri, a legvékonyabb fehér tészta fajta, nyáron különösen szeretjük, naná hogy hidegen. A dolog pikantériája a képeken látszik. A tésztát ugyanis menet közben kell elkapni, a bambuszból lévő bödönkében a szójaszószos lötyiben megmártva megenni. Gyömbér, wasabi, tempura stb ízlés szerint. Profibbak maguk engedik el a tésztát az egyik végén és futnak a másik végére, hogy mégidőben elkapják.

Naszóval a bambuszból sebtiben ácsolt tésztapálya:

Hogy nehogy éhezzünk, az egyéb ennivalók:

A bambusz bödön (mindannyiunk hazavitte):

Indul a móka.

Jön a tészta és megy is.

Vár és fényképezkedik:

Pálcikával értenyúl.

És eszik.

A lustábbja csak elsétál a végére, ahol lecsordogál a sok el nem kapott tészta.

Rajongásom új tárgya

Úgy esett,hogy augusztus végén egy hetet japán családoknál töltöttem vendégségben. Az ilyet errefelé hómsztéjnek hívják, és a céljuk, hogy az itt leledző külföldi diáksággal egy kicsit jobban megismertessék a japán kulturát, életvitelt, miegymást. Az első fogadó családom Anamizu városból volt való (ami annyit jelent, hogy 'lyuk-víz'). Papa, mama, nagylány, kevésbé nagy lány. Ez utóbbi lányzó pedig hobbi szinten japán dobolt, mint ahogy a környező prefektúrában elég sokan. Mert ott őrzik a hagyományokat. Úgyhogy az utolsó esti búcsú bbq parti keretében rögtönzött próba-bemutatót tartottak (másnap verseny volt) illetve minket lelkes külföldi vendégeket is hagytak egy kicsit dobolni. Azóta tudom, hogy a taiko (vagyis kb kövér dob) lesz az új hobbim, amint találok egy tokiói gyakorló csoportot. 

kabócák

Diplomahajrá vége, újra nyár van, és nincsen japán nyár kabócák nélkül. Itt semi névre hallgatnak, állítólag 3-5 évig a föld alatt üdülnek,majd előjönnek, és nagyjából 8 napon belül el is haláloznak. De előtte még emlékezetessé teszik a létezésüket az utánozhatatlan koncertjükkel. Nagyjából napi 24 órában az alábbi fűrészelés-szerű (vagy nem is tudom mihez hasonlítsam) hang hallható lassan egy hónapja, többé kevésbé mindenhol, és még egy darabig nem fogják abbahagyni, az biztos. 

Tsuyu

Vagyis esős évszak, kanjiul 梅雨 ami leginkább 'szilvaesőt' jelent, mert most érik az ume , amit leginkább szilvának lehet fordítani, már kaptam is Kazukótól egy kis üveg házi umedzsemet, meg umelevet is, a nagy melegben, jégkockával igen frissítő. Szóval a lényeg, hogy itt az egyelőre még azért nem olyan nagy meleg, és az eső minden mennyiségben, ezt pedig mindenki máshogy viseli. A múlt héten például vele találkoztam felfelé menet a lépcsőnkön, nem tudom, tartósan odaköltözik-e, vagy csak már neki is túl sok volt az eső. (Hogy honnan ugrált el a mi házunkig, nem tudom, a közeli tó azért jó 10 perc séta kétlábúaknak is, a haverjai ott szoktak brekegni).

Folyópartok

Tokióban lakva könnyű elfelejteni, hogy a városnak vannak folyói, sőt mitöbb egy öböl partján fekszik, és az óceán sincs túl messze. Valahogy annyira nagy és sűrű, és olyan sok a fej felett elhúzó autópálya, hogy az időnként előbukkanó picurka kanálisok egészen eltörpülnek, és semmiféle folyópart hangulatot nem idéznek. A 'rendes' nagy folyók partján pedig messze van és nem mindig ideális sétahely.

Elsőre ennek kicsit ellentmond a tény, hogy Tokió jogelődjét, Edót sokszor nevezik a 'vizek városának' és előszeretettel hasonlítják Velencéhez. Nagyjából 100 évvel ezelőttig ugyanis az 'alsóvárost' vagyis shitamachit keresztül kasul behálózták a kanálisok és folyókák, amik a kereskedelem és közlekedés fő útvonalait jelentették. Az öbölhöz közeli lapályon lévő területen eredetileg is sok volt a folyó, de az évszázadok során újabb és újabb kanálisokat ástak, és terelték új mederbe a meglévő vízfolyásokat. A vízpartok mentén pedig virágzott a kereskedelem, ide települtek a piacok és raktárházak és naná, hogy a szórakoztatóipar létesítményei is itt találtak helyet maguknak. A shogunátus szigora alól például a Sumidagawa lazábban regulázott partjai jelentettek kibúvót. Egyik kedvenc témábavágó olvasmányom mélabús nosztalgiával mereng az egykori vígalmi negyedek vízparti teaházairól, színházairól és bordélyairól...

A vízivárosi lét egészen addig tartott, amíg az ipari fejlődésnek hála a motorizáció került előtérbe és mindenek fölé. Ez szó szerint értendő, a nagy nemzeti gyorsforgalmi utak sokszor egy meglévő folyó fölött vezetnek, az útpálya lábakon áll a vízben. Sok csatornát egyszerűen csak lefedtek, és autóút lett az egykori vízi útvonalból.

Egy régi térkép Edóról és az ő vizeiről.

 Az egyik legtöbbet emlegetett furcsaság: a fényképen alul keresztben megy a Nihonbashi híd, ami az egyik legöregebb Japánban, és olyan mint otthon a Clark Ádám tér, innen számolják a távolságokat szerte az országban. Felette keresztben pedig egy, még az olimpia tiszteletére épített autópálya.

Egy póruljárt folyó.

Egy szerencsésebb, csak egy vasútvonalat kapott szomszádnak.

A festői Nomigawa, ami messziről jön, és otthonról egészen az egyetemig elvezet, ahol aztán eltűnik a föld alatt.

Kivételes eset, egy park a Sumidagawa partján.

A park tőszomszédjában legkedvencebb halpiacom. Amikor még hajóval vagy vonaton érkezett a tengeri áru, és az épület idomult a vonat fordulási sugarához, hogy könnyebben lehessen pakolni.

Ma már nem vonaton, de sokszor még csak nem is hajón jön a hal, hanem teherautóval a repülőtérről.

Tsukudaijima mesterséges szigete a megmaradt kanálissal és  környező felhőkarcolókkal.

A Tamagawa egészen más vidék, Tokió déli határfolyója mentén kilométereken keresztül baseball és focipályák illetve nagy füves pusztaságok váltják egymást.

Felhőkarcolók azért itt is vannak.

év eleji akciók

Hiába élnek a japánok még mindig viszonylag nagy lábon, az újévi leárazások a boltokban a karácsonyi őrületnél is nagyobb mennyiségű embert mozgatnak meg. Lehet az taimuseeru, 7 day bargain vagy guranbazaaru, a kereskedők számára a lényeg, hogy a szomszéd üzlet eladójánál is hangosabban sikerüljön ordibálni, hogy most már pedig minden 50 percento ofu'. 

Újév

Idén sikerült először egy tizedik emeleten lévő mexikói étteremben, majd egy hegy tetején tölteni a szilvesztert. Az étterem csak úgy jött, volt ingyen tequila meg lángoló sütnivaló, de ez mind bemelegítés volt csak Takao sanra. Mint az némi guglizás után kiderült, a Tokió-közeli hegy nem csak ősszel népszerű a falevelek miatt, hanem újévkor is szokás megmászni (felszállni a fogaskerekűre) és először a hegy derekán lévő szentélynél részt venni az újévi ceremónián (3000 yen perfő, vagy sertepertélő gaijinoknak ingyen), majd a hegy tetejéről megnézni az év első napfelkeltéjét, mert az fontos dolog. Természetesen nem mi voltunk az egyetlenek, akik a hideg ellenére vállalkoztak a dologra, ezért jókora tömeg volt mindenfelé. Azt hiszem, Japán az egyetlen hely, ahol még a napfelkelte látványáért is lehet sorban állni. 

Hideg ellen

A következő csodáról azt hiszem, még nem volt poszt. A hideg és a tél legegyértelműbb jele, hogy a földszinti drogéria elkezdte árusítani a képen látható melegítő lapocskát, vagy minek nevezzem, japánul kairo-t. Alul még becsomagolva, felül kibontva. A dolog lényege, hogy a celofán eltávolítása után addig kell rázogatni a kis tasakot, amíg meleg nem lesz. Utána pár óráig az is marad, az ember pedig zsebre teszi, vagy a cipőjébe, vagy pocakmelegítőnek a ruhája alá, kinek mi tetszik. Ez a legkisebb méret, van kétszer ekkora is. Mert mégis miért kéne hőszigetelni a házakat vagy felfedezni a radiátor nevű órmótlan valamit, ha ilyen apróságokkal is túl lehet élni a téli hideget?

Mindennap

Már sok mindenkinek meséltem/panaszkodtam róla, hogy mostanában a mindennapjaim japántanulással telnek. Következzék a bizonyíték a komoly munkáról: pénteki senseiünk épp a szombati matsuri történetét illusztrálta a táblán. Van tejút, nap és hold ( fiú, lány), szerintem nagyon aranyos rajzocska.

TOTO

Akinek akár csak egyszer is volt szerencséje Japánban mosdóba menni, az rögtön tudja, hogy a Toto nem mesefigura, hanem a 95 éves japán szaniter gyár neve. Nekik köszönhetjük, hogy jobb helyeken (egyre többfelé, kivételt a kollégiumok képeznek) a wc csészék fedele maguktól felnyílik, az ülőke fűtött, a kellemetlen csobogást egy gomb megnyomásával zúgó víz hangja nyomja el és hogy lehúzáskor a szerencsétlen gaijin percekig képes tépelődni, hogy akkor most melyik gombot is kéne megnyomni, mert hogy gomb az van rengeteg. Legújabb tanóránk keretében a Toto bemutató termébe látogattunk el, ahol kicsit unalmasabb szemléltető videók után a lelkes sales manager körbejárt velünk és minden csészére ráülve elmagyarázta, hogy melyik miért tuti. A legújabb újjításuk, amit amúgy az egyetemünk egyik senseiével közösen jegyeznek, hogy a szaniter egységek mérete az építészeti méretrendhez igazított, így például egy mosdó egész csempényi szélességű. Ezen felül fontos még a jól tisztíthatóság, hogy mindenki által használható legyen és az egyes mosdóbeli elemek egységes megjelenésűek legyenek.

Itt ép a modulrendszerbe illeszkedő mosdókat csodáljuk meg, ahol a csap vízszintesen áll ki a kagylóból, így nem folyat maga alá és ott nem lesz koszos.

Ezek a japán törvényeknek megfelelő piszoárok, már az egészen kis fiúk is használni tudják, lefelé elkeskenyednek, ezért állítólag egészen közel lehet állni hozzájuk, és kisebb a mellépisilés esélye.

Ez pedig az állítható méretű helyiség, ahol kísérletezni lehet, a fal mágneses, ezért lehet próbálgatni, hogy melyik alkalmatosság hol esik legjobban kézre, illetve a wc csészét is odébb lehet húzni, hátha a faltól messzebb kényelmesebb.

Megsülünk és megsütünk

Kezd nagyon meleg lenni. Már kaptam jótanácsot a tanítványaimtól, hogy a következő hónapokban mit egyek-igyak (mugichát (hideg árpa tea), zarusobát (hideg tészta) és természetesen fagylaltot). Ilyen jó időben azonban feltétlenül kell a szabadban sütögetni is, ezért boldog-boldogtalan kivonul barbequezni a kertjébe. Vagy ha az nincs/ egyszerre 70 embert (az építészkar jelentős hányadát) kell megetetni, és a parkok amúgyis tűzveszélyesek, akkor jönnek képbe az alternatív helyszínek. Mint például a Sumida folyó partja Futako-shinchi állomásnál, ahol hivatalos BBQ hely működik. Eső esetén a híd alatt lehet tevékenykedni, amelyen vonat, teherautó és betonkeverő egyforma gyakran közlekedik.  A parti kavicsok pedig a kék ponyván keresztül is kényelmetlenek.

Élek és virulok

Csak nagyon sok dolgom van. De tényleg, de már csak egy hétig. Hogy hűséges olvasóközönségem addig se hiányoljon nagyon, egy rövidke poszt a japán kisállattartásról. Mivel gyerekek nem nagyon születnek (erről volt nemrég egy cikk az indexen), ellenben a sok egyedül élő tokióbeli mégiscsak vágyik valami kevéske társaságra, rengeteg kisnövésű ebet (és macsekot) lehet látni, akiket a gazdáik elképesztően képesek elkényesztetni. Annyira fontos társakká váltak az állatkák, hogy a megszólításuk már csan, ami normális esetben kisgyerekeknek jár, és hiába van a japánban külön szó az emberi és az állati ételre, bizony a blökik és cicák már az előbbit eszik.

Orvosnál

Mivel egy ideje folyamatosan köhögök, és lassan sem én, sem a szomszédaim nem tudnak tőle aludni, ma elmentem az egyetemi ,medical centerbe' orvoslásért. Minden úgy zajlott, ahogy a nyelvkönyvekben ,az orvosnál' című párbeszédben meg van írva. A doktorúr minden válaszom után szorgosan jegyzetelt, megnézte a torkomat, megmérte a lázamat, még sztetoszkóppal is meghallgatott, majd kis várakozási időt kérve visszatért négy különböző gyógyszerrel: antibiotikumot csak úgy, láz és fájdalomcsillapítót, ha esetleg elkezdene fájni a hasam a köhögéstől, köhögéscsillapítót értelemszerű okokból és persze torokfertőtlenítőt kaptam. Az alant látható mennyiséget három nap alatt leszek szíves elfogyasztani a biztos gyógyulás érdekében. Mindezt ingyen és bérmentve.

Virágzik a cseresznye

A tegnapi égszakadás és földindulás után ma már tényleg nekiálltak virágozni a cseresznyefák. Ilyenkor minden élő japán ember ( és a gaijinok is) kivonul a fák alá 'hanamizni', azaz enni-inni és gyönyörködni a virágokban. Ha erre nincs idő, akkor csak fényképeznek: hol a virágokat, hol egymást virággal, vagy akár önmagukat virágostól. Egy biztos, a dolog megunhatatlan.

Kanamara matsuri

Vasárnap Kawasaki környékén jártunk egy helyi matsuriban, ami azonban turisták tömegeit vonzotta. Elég volt a sok fényképezőgépes gaijint követni, hogy odataláljunk a szentélyhez. A matsurik lényege, hogy valamiféle szent dolgot hordoznak körbe körbe, miközben a tömeg sorfalat áll, vagy követi a menetet. Közben a fénykardos rendőrök és alkalmi önkéntesek terelgetik a népet, hogy ne tapossák agyon egymást. Természetesen lehet kapni témába vágó bizbaszokat és kaját minden mennyiségben (japán ember nem mulat táplálkozás nélkül). Bár a Kanamara matsuri elég különlegesnek tűnik, japán szerte rendeznek hasonló fesztiválokat az év során.

 Hogy lehet a közönséges takoyakit a normális ár ötszöröséért eladni?

 Indul a menet.

 Van, aki alkalomhoz illő jelmezbe bújt.

Hiába, a matsurik családos rendezvények.

Nyalóka.